Menüpontok

Bronzérmes Szvitacs Alexa!

Szvitacs Alexa meghódította Amerikát! Harmadik lett a Para USA Showcase versenyén Las Vegasban.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (WTT) külön figyelmet fordít a fogyatékossággal élő versenyzőkre. Bemutató versenyek keretén belül igyekeznek megismertetni és népszerűsíteni a parasportolókat. Egy ilyen esemény a Para Showcase, amelyen meghívásos alapon lehet részt venni, itt lett harmadik helyezett Szvitacs Alexa (GYAC).

A csoportban a legkönnyebben koreai ellenfelét győzte le, később egy hihetetlenül izgalmas mérkőzésen maradt alul brazil ellenfelével szemben. A biztos továbbjutásért le kellett győznie dán riválisát, akinek sikerült meglepnie Alexát, de a vártnál szorosabb mérkőzésen sikerült felülkerekednie magyar paralimpikonunknak.

A továbbjutást követően az elődöntőben az egyik legnagyobb riválisával, a lengyel Pek Karolinával kellett megküzdenie. A két játékos jól ismeri egymást, amit a mérkőzés eredménye is szemléltet, ugyanis bár mindhárom játszmában a lengyel győzött, de mindben a lehető legminimálisabb különbséggel.  

Szvitacs Alexa az első magyar para-asztaliteniszező, akinek sikerült érmet szereznie a WTT Smash Para Showcase eseményen.

Gratulálunk, szép volt Alexa!

WTT USA Smash Para Showcase

Elődöntő:

Szvitacs – Pek (lengyel) 0:3 (-11, -9, -9)

Selejtező:

Szvitacs – Kim (koreai) 3:0 (4, 7, 8)

Szvitacs – Rauen (brazil) 2:3 (-7, -10, 11, 6, -6)

Szvitacs – Nielsen (dán) 3:2 (-4, 4, 8, -11, 6)

A torna további eredményeit ezen a linken lehet megtekinteni:

https://www.ussmash.com/para?selectedTab=Results&subEvt=WSINGLES----WS9