Menüpontok

Négy érmet szereztek a magyar parakerékpárosok a púchovi Európa-kupán

Három ezüst- és egy bronzéremmel zárták a magyar versenyzők a 29. Szlovák Parakerékpáros Európa-kupát. A július 18–19-én, a szlovákiai Púchov és Lednické Rovne térségében megrendezett nemzetközi versenyen Wermeser Zsombor, Bók László, Császár Attila és Szénási Péter képviselte hazánkat.

A verseny az UCI nemzetközi naptárában C1-es besorolással szerepelt, így a helyezések mellett értékes világranglista pontok megszerzésére is lehetőség volt. A kétnapos programban szombaton az országúti mezőnyversenyt, vasárnap pedig az egyéni időfutamot rendezték meg.

A mezőnyversenyben Bók László az MH3-as kézikerékpáros kategóriában ezüstérmet szerzett. Wermeser Zsombor az MC5-ös kategóriában harmadikként ért célba, így bronzéremmel kezdte a hétvégét. Császár Attila az MC3-as mezőnyben a hatodik, Szénási Péter pedig az MC4-es kategóriában a kilencedik helyet szerezte meg. Az MC4-es és MC5-ös sportolókra három, összesen 57 kilométeres kör várt, míg az MC3-as és MH3-as versenyzők 38 kilométert teljesítettek.

A vasárnapi, 14 kilométeres egyéni időfutamban ismét két magyar dobogós helyezés született. Wermeser Zsombor az MC5-ösök, Bók László pedig az MH3-asok versenyében végzett a második helyen. Császár Attila hetedik lett az MC3-as, Szénási Péter pedig kilencedik az MC4-es kategóriában. Az időfutamot a Púchov és Lednické Rovne közötti útvonalon rendezték meg.

A púchovi eredmény különösen értékes folytatása a magyar válogatott 2026-os nemzetközi szereplésének. A sportolók júniusban már rajthoz álltak a maniagói Európa-bajnokságon, amely a 2028-as Los Angeles-i Paralimpiai Játékok kvalifikációs időszakának része volt. Wermeser Zsombor ott hatodik lett az időfutamban, Szénási Péter a 13. és a 12., Császár Attila pedig mindkét versenyszámban a 15. helyen zárt.

A 2026-os szezon legfontosabb hátralévő világversenye az országúti parakerékpáros világbajnokság lesz, melyet szeptember 4–7. között, az egyesült államokbeli Huntsville-ben rendeznek meg.

 

Gratulálunk a sportolóknak és a felkészítő stábnak! Sok sikert a világbajnoksághoz!

 

Hivatalos eredmények: https://www.uci.org/competition-details/2026/PAR/77143

Forrás: BringaSport.hu, https://www.uci.org/, https://my.raceresult.com/394871/

 

A kategóriákról

A kategóriák jelölésében az „M” a férfi versenyzőt, a „C” a hagyományos, kétkerekű kerékpárt, míg a „H” a kézzel hajtott kerékpárt jelöli. A számok a sportolók funkcionális besorolására utalnak: minél alacsonyabb a szám, annál jelentősebb az aktivitáskorlátozottság. Az MC3, MC4 és MC5 kategória versenyzői hagyományos – szükség esetén egyedileg átalakított – kerékpárt használnak, az MH3-as sportolók pedig fekvő helyzetű, kézzel hajtott kerékpárral versenyeznek. A kategóriák nem konkrét diagnózist jelölnek, hanem azt fejezik ki, hogy a sportoló fizikai érintettsége milyen mértékben befolyásolja a kerékpározás során nyújtott teljesítményét.