A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány újabb 11 élsportolónak adott Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjat. Így 2022-ben az alapítvány összesen 54 fiatal tehetségnek 20 millió forint értékben finanszírozza a tanulmányait.
Egy év múlva, 2023-ban, Budapest rendezi meg a sportág világbajnokságát. A rangos sporteseményre hazánk kiemelkedő versenyzői, Kákosy Olívia, világbajnok és Kárpáti Petra, világbajnoki ezüstérmes is készülnek.
Farkas László, Farkas Attila és Lelik Ferenc hármasából összeállt magyar delegáció Antalyában mérkőzött meg a sportág újabb világkupa versenyén, párosban.
A februárban megválasztott testület az elkövetkezendő esztendő feladatait tárgyalta át, mellyel a fogyatékosággal élők sportolási lehetőségeit szeretnék segíteni.
Magas rangú állami kitüntetéseket adott át prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Vitályos Eszter, az EMMI európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a Pesti Vigadóban. A kitüntettek sportolók és sportvezetők között parasporttal foglalkozó sportvezetőket is díjaztak.
A sportág idei első rangos versenyét a norvégiai Hamarban rendezték meg, ahol három magyar parasportoló remekelt. Dávid Krisztina és Gurisatti Gyula magabiztos szereplése mellett, a mindössze 17 éves Rescsik Csaba új junior világcsúcsot lőve szerezte meg a bronzéremet légpuskában (R1 – 10m).
A kialakított versenypálya sok rutinos sportoló lesiklását is megnehezítette, ám a 25 éves magyar alpesi síző megbirkózótt a nehéz körülményekkel, és 16. helyen végzett.
A Magyar Marketing Szövetség gyémánt díjjal jutalmazta a Seyu-t társadalmi témában nyújtott kiemelkedő teljesítményért. A kampány célja az volt, hogy a Paralimpiát népszerűsítse és szorosabb kapcsolatot építsen a paralimpikonok és a szurkolók között.