Szabó Tibor - A legfontosabb, hogy te is ugyan olyan értékű ember vagy, mint bárki a földön.

Nem könnyű kiemelkedni egy sportágban, na de kettőben még nagyobb kihívás. Azonban néhány embernek sikerült a fanatizmusa miatt leküzdeni ezt az akadályt, és jelentős eredményeket elérni. Ezen sportolók körébe tartozik paralimpiai bajnokunk, Szabó Tibor is. Az ülőröplabdában, valamint atlétikában elért sikereiről beszélgettünk. 

Roppant fiatalon mozgássérültté vált, hogyan élte meg ezt gyermekkorában?

Két éves koromban, bénulás következtében váltam mozgássérültté, és mivel az otthoni körülmények nem voltak adottak számomra kollégiumba költöztem. Az ott dolgozó emberek rendszeresen tudtak segíteni, mellette pedig lehetőségem volt elvégezni az általános iskolát. Későbbiekben szakmunkásképzőben folytattam a tanulmányaimat, így kénytelen voltam elhagyni a kollégiumot. 20 éves koromban megházasodtam, majd leköltöztem Egerbe. A sporttal való találkozásom külön érdekes történet. Eleinte, mikor arról meséltek nekem, hogy létezik a mozgássérültek sportja, nagyon nem tudtam elképzelni. Igaz, ekkor én már ülőröplabdáztam, hétvégente kikapcsolódás gyanánt.

Ebből a szabadidős tevékenységből komolyabb lehetőségek nyíltak meg ön előtt. Mikor jött el az a fordulópont, hogy ne csak hobbiként foglalkozzon a sportolással?

Hamar megbarátkoztam a sportolás gondolatával, és elköltözésem után megalapítottuk az Egri Sportegyesületet. Ekkor már az ország több pontjában rendeztek különböző kupákat fogyatékkal élő versenyzők számára. Egyáltalán nem tudtuk elképzelni hogyan zajlik a paraatlétika, vagy akár a paraúszás. Az egyesület nevében elutaztunk egy versenyre, majd több sportágban is indultunk. Ekkor próbáltam ki magam először diszkoszvetésben. Az első dobásom nem sikerült igazán, szektoron kívül egy kapufát találtam el. Jót nevettünk ezen a kísérletemen, és azt mondták nem ez lesz az én versenyszámom. Innentől kezdve komolyabban vettük a sportolást, hetente több alkalommal mentünk le edzeni az egri egyesületünkbe. Szívemhez legközelebb az ülőröplabda és az atlétika állt, a kezdetektől fogva. Utóbbi sportág főképpen a testi adottságaim miatt vált be, kimagasló eredményeket értem el igen hamar. Winko Gyuri, atlétika edzőm támogatott mindkét sportágban, Nádas Pál, ülőröplabda trénerem már kevésbé volt boldog emiatt.

Elindult egy úton, ahol hamar bizonyítási lehetőség előtt állt. Az első jelentősebb verseny meghozta a kívánt eredményt?

Bő egy éve készültem már, amikor az első országos bajnokságomra került sor. Patuska Gyula volt ekkor a dobószámok kiemelkedő sportolója, ő képviselte hazánkat nemzetközi színekben. A bajnokság megszervezői szerettek volna neki különböző ajándékkal kedveskedni, amiért nagyszerű eredményeket ért el abban az időszakban. Gondolták úgyis ő fog nyerni ezen a versenyen. Majd nagy meglepetésükre megjelentem a semmiből, és győztem. Ekkor azt gondolták hatalmas riválisok leszünk Gyulával, de nem így lett. Az első pillanattól kezdve egymásra tudtunk hangolódni, hamar barátunk lettünk.  Így zajlott le az első komolyabb versenyem. Winko Gyurit ekkor ismertem meg, beszélgettünk a lehetőségeimről, és az 1984-es paralimpián való lehetséges szereplésemről.

Hatalmas kihívást jelenthet felkészülni egy paralimpiára, főleg akkor, ha mellette az ember még egy sportágban kimagaslóan teljesít.

Nem volt könnyű dolgom, össze kellett egyeztetnem az ülőröplabdát az atlétikával. Nagyjából másfél évem volt felkészülni a paralimpiára. Szerencsémre a feleségem támogatott engem a sportolásban. Heti hat nap simán eltelt az edzésekkel, szinte csak aludni jártam haza. Viszont a befektetett munka meglátszott az edzéseken elért eredményeimen.

Remek lehetőség előtt állt, amiért rengeteget dolgozott hosszú időn keresztül. Végül a paralimpiai kvalifikációs versenyen nem sikerült a szintet teljesítenie.

Magyarországon rendezték azt a versenyt, ahol a meghatározott eredményt kellett volna elérnem ahhoz, hogy kijussak New York-ba. Ahogy említettem, jó előjelei voltak a szereplésemnek, sikerült is nyernem. Azonban a kvalifikációs szintet nem tudtam megdobni. Egy világ dőlt össze bennem, nagyon elkeseredtem, rögtön haza akartam menni. Edzőm tartotta bennem a lelket, és marasztalt. Eleinte ezzel az eredményemmel a tartalék keretbe tettek engem. De annyira jó kapcsolatot ápoltam az edzőmmel, hogy kiharcolta nekem a paralimpiai szereplésem. Tudták jól, valamilyen érmet nyerni fogok Magyarországnak.

Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy eljutott egy másik kontinensre abban az időben. Szerencsére Önök ki tudtak utazni New York-ba, a paralimpiára. Hogyan élte meg azt a világot, ami ott fogadta Önöket?

A keleti blokk bojkottja miatt volt izgalom bőven. Végül, mint később kiderült, a háttérben nagyon sokat segítettek bizonyos emberek nekünk, és ezért tudtunk kiutazni. Volt egy elképzelés a fejemben, milyen lehet repülni, átszállni, egy nagy válogatott csapattal mozogni, de ezt megélni szinte leírhatatlan. Amerikaiak nagyon vigyáztak ránk, nehogy történjen valami az egyetlen európai szocialista országgal. A stadionba való bevonulásunkkor én vihettem a magyar zászlót, hatalmas megtiszteltetés volt. Sose fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor begurított Winko Gyuri a stadionba. Én magasba emeltem a nemzeti lobogónkat, a stadion pedig felrobbant az éljenzéstől. Még most is libabőrös leszek, ha visszaemlékszem erre. Később kiderült, hogy rengeteg magyar volt a paralimpiai stadion lelátóin.

Komoly bizonyítási vágyakkal utazott ki a paralimpiára, miután kiharcolták Önnek az indulásra való jogot?

Az edzőm által belém vetett bizalmat igyekeztem meghálálni. Életem addigi legjobb szereplését nyújtottam kint New York-ban. Súlylökésben aranyérmes, és diszkoszvetésben ezüstérmes lettem. Fantasztikus érzés volt, hogy bebizonyítottam mire vagyok képes. Súlylökésben volt egy hatalmas hibám, nem sikerült a megfelelő ívet eltalálnom ezért sokkal kisebbeket dobtam, mint amire képes voltam. Kint, New York-ban először, és talán utoljára sikerült eltalálnom a megfelelő pályáját a golyónak. Ekkor megállították a versenyt, mi pedig értetlenül álltunk ott. Angolul beszélgettek körülöttünk, ebből egy árva szót se értettünk. Aztán később kiderült sikerült a világcsúcsot megjavítanom.

Meg tudta mutatni mire is képes igazán, sőt ezt tovább is tudta fokozni még egy éremmel.

A probléma az volt, hogy a diszkoszvetés a súlylökés döntőjét követő napon rendezték. Elkényelmesedtem a sikertől, élveztem az aranyérem „ízét”. Végtére is sikerült elérnem, amiért kiutaztam. Szerettem volna nyerni ebben a versenyszámban is, de nem tudtam teljes erőmből küzdeni. Így lettem ezüstérmes.

Ha jól tudom, az amerikai média is hamar hírt szerzett az ön kimagasló teljesítményéről.

Amerikai versenyzőkkel külön forgattak a helyi tv-sek. Egyik alkalommal befejezték a felvételt az egyik diszkoszvetővel, amikor én jöttem edzeni. Megtetszett a mozgásom a riporternek, gondolták engem is lencsevégre vesznek. Nagyjából 20 méterre álltak meg előttem, mikor mondtuk nekik menjenek távolabb. Nem igazán akartak hátrébb menni, ezért úgy döntöttem akkor eldobom a diszkoszt. Nagyon meglepődtek amikor a szer elkezdett feléjük repülni, azt se tudták merre vetődjenek. Utána rájöttek, tényleg bölcsebb hátrébb állni.

Hazánk történelmének eddigi legsikeresebb paralimpiai csapatának volt a tagja. Mindenki sorra érte el a szebbnél szebb eredményeket, és közben egy nagyon összeszokott társasággá váltak.

Feledhetetlen élmény volt a csapattal kint töltött időszakunk. Szabadidőnkben az uszodába jártunk szurkolni a magyaroknak. Rengeteg érmet nyertek akkor a mieink, amit leírhatatlan hangulat övezett. Esténként összeült az egész tarsaság, ünnepeltünk. Remekül össze tudtunk kovácsolódni. Más együtt megélni a pillanatot, vagy egyedül. Én ezért szeretem jobban az ülőröplabdát, mert egy csapat teljesítményén múlik minden. Az atlétika legtöbb versenyszáma egyéni, és más a hangulata.

A motiváció nem hagyott alább, szerette volna továbbra is azt csinálni, amit szeret. Az elkövetkezendő időszakban további szép eredményeket ért el atlétikában és ülőröplabdában.

Miután hazajöttünk, próbáltam megvalósítani a további céljaim. Szerettem volna atlétikában Eb-re, vb-re menni, és az ülőröplabdában soron következtek még jelentősebb nemzetközi tornák. New York után tartottam két hónap pihenőt, átértékeltük a családommal a helyzetet. Szerencsére, továbbra is támogattak a sportolásban, ennek köszönhetően szép eredményeket értem el. Atlétikában világ,- és Európa-bajnok lettem. Külön örömmel töltött el, amikor láthattam kiírva a nevemet és az általam elért világcsúcsot, melyet sokáig nem tudott megdönteni senki. Magyarország rendezett ülőröplabda világbajnokságot 1986-ban, így komoly célokat tűztünk ki magunk elé. Hihetetlenül nagy teljesítményt értünk el, ezüstérmesek lettünk hazai közönség előtt. Mindenkinek csak kívánni tudom azt az élményt, amit mi akkor átéltünk.

Szokták mondani, hogy semmi sem tarthat örökké. Mikor következett be a fordulópont, amiért abbahagyta a sportolást?

Az összes szabadidőm, és még annál is több ráment a sportra. A családom támogatása is csökkent, hiányoztam már otthonról. A rendszerváltás után félteni kezdtem őket. Drágult az élet, nem volt megfelelő a keresetünk. Segíteni szerettem volna mindenképpen, mivel a megélhetés nagyon fontos. Emellett rengeteget foglalkoztam az egri sport kiépítésével. Olyan szervezői feladatokat láttam el, amik terhessé váltak számomra egy idő után. Elfáradtam, kiégtem, nem volt kedvem tovább ezzel foglalkozni. Kritizálták a munkámat, én pedig azt mondtam nekik, hogy akkor mutassák meg hogyan csinálják ők. Egyedül azt sajnálom, ahogyan a sportolást befejeztem. Folyamatosan kellett volna levezetnem, nem pedig egyik napról a másikra abbahagyni teljesen. Ez szolgáljon mindenkinek tanulságként. 

Mit üzenne azoknak, akik fogyatékkal élőként félnek belevágni a sportolásba?

Az a legnagyobb butaság, ha félnek. Mindenki merjen belevágni a mozgásba, sportolásba. Gondolják át rendesen, hiszen ez egy remek rehabilitációs lehetőség. Teljesen más emberré válhatsz ennek köszönhetően. A legfontosabb, hogy te is ugyanolyan értékű ember vagy, mint bárki a földön.