Menüpontok

Tokyo 2020 – 4. nap

Augusztus 24-én elkezdődött a XVI. Paralimpiai Játékok, cikksorozatunkban minden nap a magyar érdekeltségű menetrendet, versenyeket gyűjtjük össze a legfontosabb információkkal és honlapunkon frissítjük az eredmények alapján.

 

PARA-ASZTALITENISZ (Tokiói Fővárosi Sportcsarnok)

Szvitacs Alexa (S8), két győzelemmel és egy vereséggel lépett tovább csoportmásodikként az elődöntőbe, ahol  hatalmas küzdelemben 2:3-as arányban alulmaradt az ausztrál Na Lei Linel szemben, így bronzérmes lett a tokiói paralimpián, Az érmeket a döntő után, augusztus 30-án osztják.

"A harmadik szettet 2-0 után gyorsan be akartam fejezni, és pont itt fordult meg a mérkőzés. Utána már nem tudtam a játékomat játszani. Rendkívül boldog vagyok a bronzérem miatt, de azért egy nagy adag hiányérzet is keletkezett bennem. Nincs mit tenni. Tanulok a hibákból és Párizsban megpróbálok még jobban szerepelni." - mondta Alexa az elődöntő után.

London paralimpiai bajnoka, Pálos Péter (S11) a francia Lucas Creange-val elődöntőzött és egy véglegtekig kiélezett mérközésen 3:2-re nyert, ezzel jutotta a döntőbe. 

"a negyedik szett után egy kicsit már feladtam, nehezen találtam fogást a stílusán, de összejött, bár magam sem tudom, hogyan. Megnyugtatott az utolsó szettben, hogy elfogadtam, bronzérmes leszek. Ez új erőt adott és sikerült behúzni. Embertelen fáradt vagyok, de holnap döntő és majd látjuk,ki a jobb." - idézte fel az elődöntőt Peti.

PARAATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)

Atlétáink közül világ-, és Európa-bajnok a Ekler Luca (T38) kezdi meg elsőként a szereplést 100m síkfutásban. Az előfutamban a negyedik legjobb idővel (12.94) jutott a döntőben. A délelőtti idejéhez képest javítva (12.82) a negyedik helyen ért célba Luca.

"Nagyon örülök annak, hogy a délelőtti eredményemen sikerült javítanom, igaz, többet vártam magamtól, mondjuk egy érmet, de nem vagyok csalódott. Volt egy meglepetésemberünk, a kolumbiai lány, vele még sosem versenyeztünk, először futott velünk, így nem tudtuk, mire számítsunk. A német ellenfelem is nagyon jó formában volt, pedig előtte sérülésekkel bajlódott, ezért nem vártam tőle, hogy ilyen jól megy majd neki, úgyhogy ha innen nézzük, jó az a negyedik hely. És úgy vagyok vele, hogy mégiscsak a távolugrás a főszámom, arra készülünk a legtöbbet. Ez most bemelegítésnek jó volt, kifutottam magam. Persze van még mit javítani, főleg a rajtomon, ami a kezem miatt gyengébben megy, és most úgy éreztem, a befutóm is lehetett volna jobb. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, amikor először megláttam a stadiont, a fényeket majd a nevemet a kijelzőn, mellett hogy HUN, a hideg kirázott, és belegondoltam, mennyire hálás vagyok aszért, hogy itt lehetek."

PARAKERÉKPÁR (Izu Velodróm)

Ocelka Róbert (B1) és guide-ja, Nagy Gergely folytatják a paralimpia küzdelmeit, miután az első versenynapon új országos csúccsal a tizedik legjobb időt tekerték 4000 méteres üldözéses versenyben. Az 1000 méteres időfutamban, 1:12.388-cal a 9. helyen végeztek.

"Abszolút egyéni csúcsot mentünk, ezáltal nagyon elégedettek vagyunk, hiszen ez egyáltalán nem a mi számunk. A rajtot egy kicsit elrontottunk, de így is hoztuk a riói időt. Következnek az országúti számok, amik jobban fekszenek nekünk, de büszkék vagyunk a velodrómban elért teljesítményünkhöz. - mondta Nagy Gergely, a páros guide tagja.

 

KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Makuhari Rendezvényközpont, B csarnok)

Férfi és női egyéni tőr aranyérmekért harcolnak a kerekesszékes vívó-válogatott tagjai. Krajnyák Zsuzsanna és Hajmási Éva (A-kategória), Madarászné Dr. Mező Boglárka (B) 11:00-kor (4:00) kezdenek a táblára jutásért. A nyolcaddöntőket 13:30-kor (6:30), a negyeddöntőket 14:30-kor (7:30), az elődöntőket 17:00-kor (10:00), a bronzmeccseket 18:00-kor (11:00) kezdik. Az A-kategória döntőjét 19:30-kor (12:30) indítják, míg a „bések” fél órával később jönnek.

Krajnyák Zsuzsanna - Mieko Matsumoto (JPN) 5:3

Krajnyák Zsuzsanna - Yee Yu Chui (HKG) 5:2

Krajnyák Zsuzsanna - Ionela Andreaa Mogos (ITA) 5:4

Krajnyák Zsuzsanna - Gvantsa Zadishvili (GEO) 5:3

Krajnyák Zsuzsanna - Natalia Mandryk (UKR) 5:0

Hajmási Éva - Justine Charisse NG (HKG) 5:1

Hajmási Éva - Haiyan Gu (CHN) 0:5

Hajmási Éva - Alena Evdokimova (RPC) 5:0

Hajmási Éva - Nino Tibilashvili (GEO) 5:1

Madarászné Dr. Mező Boglárka - Alesia Makrytskaya (BLR) 5:3

Madarászné Dr. Mező Boglárka - Ellen Geddes (USA) 3:5

Madarászné Dr. Mező Boglárka - Sylvi Tauber (GER) 5:2

Madarászné Dr. Mező Boglárka - Irina Mishurova (RPC) 2:5

Nyolcaddöntők:

Hajmási Éva - Charissa Justine NG (HKG) 15:10

Madarászné Dr. Mező Boglárka - Ellen Geddes (USA) 15:6

Negyeddöntők:

Krajnyák Zsuzsanna - Hajmási Éva 4:15

"Megsérültem a csoportban, az olasz lány akkorát csapott a kezemre, volt egy kisebb ájulásom. Onnantól nem is tudom, milyen állapotba kerültem. Be tudtam fejezni a csoportot, jól vívtam de gyakorlatilag mostanra már a kétszeresére dagadt az ujjam, alig mozog. Megpróbáltam, de nem bírtam, ütött egyet Évi, és egyszerűen nem bírtam fogni a pengét. Sajnálom. Nyilván nem fogom erre, de a sérülés azért befolyásolta az eredményt. Amíg jó volt a kezem, addig remekül ment, a sérülés után végig orvos volt velem. Még holnap van a csapat, nagyon bízom abban, hogy a kezem rendbejön addig."

Krajnyák Zsuzsa végül az 5. helyen végzett.

Madarászné Dr. Mező Boglárka - Jingjing Zhou (CHN) 11:15

Madarászné Dr. Mező Boglárka 5. lett a tokiói paralimpián.

"Nekem már az is bravúr volt, hogy nyolc közé kerültem, mert nem régen, néhány éve kezdtem el tőrözni. Óriási dolog, hogy itt már négybe kerülésért is vívhattam. Végülis én boldog vagyok, úgy érzem, hogy ami technikai tudást eddig magamba szívtam, azt most itt ki tudtam adni, meg tudtam csinálni az akciókat. Persze még van hova fejlődni és van mit pontosítani. A nyolcba kerülésért balkezessel vívtam, és most teljes mértékben éreztem, hogy mit kell csinálni, jól jöttek ki az akciók. A negyeddöntőben én már elengedtem magam, hogy igenis, meg lehet csinálni, úgy voltam vele, hogy szabadon vívjak, csináljam az akciókat, legyen változatos a vívásom. Úgy érzem, hogy ez összejött. Van még hova fejlődni, illetve el kell kerülni, hogy piros lapokat kapjak a beindulások miatt. Nem tudom, pontosan mennyit kaptam, de sokat sajnos. Annyira menni akartam előre, hogy mindig egy kicsit hamarabb indultam el."

Elődöntő:

Hajmási Éva - Natalia Morkvych (UKR) 12:15

Bronmérkőzés:

Hajmási Éva - Jing Rong (CHN) 14:15

Hajmási Éva tőrben 4. lett.

"Nem lehetek elégedett. Megint nyerni jöttem és ugyanott végeztem, ahol kardban, a negyedik helyen. Nem jó érzés. Nagyon összetett volt az asszó, mert a kínai lány nagyon gyors, ügyes és pontos. Minden egyben volt nálam is, én úgy érzem, hogy koncentráltan tudtam végig vívni. Vezettem, még 14-13-ra is, aztán olyan gyorsan bejött az a két tus, pedig tényleg próbáltam koncentrálni végig. Megvoltak az akciók is ..., ilyenkor nehéz mit mondani, mert a munka benne van. Az elődöntős ellenfelemmel, az ukrán lánnyal már nagyon régen vívtam, azt tudni kell, hogy nagyon gyors. Ott is megvoltak végig az akcióim, hogy mit fogok csinálni. Tényleg nem tudok erre mit mondani, mert annyira bíztam benne - mondta könnyeivel küszködve. Holnap még csapat, úgyhogy ... Én már ezek után nem tudok semmit mondani, mert eddig is mindig a legfényesebb éremben gondolkodtam, de lecsúszni mindig a dobogóról, az nagyon nehéz. Kardban is negyedik lettem, most is. Most ezt még meg kell emészteni."

 

Osváth Richárd (A) 9:00-kor (2:00) már a tábláért vív. A további körök minden esetben a hölgyek A-kategóriás kezdési időpontjai előtt 30 perccel kezdődnek.

Osváth Richárd - Matteo Betti (ITA) 3:5

Osváth Richárd -Nikita Nagev (RPC) 5:1

Osváth Richárd - Zainulabdeen Al-Madhkhoori (IRQ) 5:1

Osváth Richárd - Hakan Akkaya (TUR) 5:1

Negyeddöntő:

Osváth Richárd - Emanuele Lambertini (ITA) 15:14

Elődöntő:

Osváth Richárd -Nikita Nagev (RPC) 15:8

Döntő:

Osváth Richárd - Sun Gang (CHN) 7:15

Ricsi ezzel ezüstérmesként zárta a tőrözök viadalát.

"Nagyon gyorsak a kínaiak, más sebességen dolgoznak, mint az európaiak, nagyon dinamikusan vívnak, nem hibáznak. Nehéz ezt a ritmust felvenni, kell egy csomó idő, hogy ezt megszokjam, vagy sikerül, vagy nem. Most nem nagyon sikerült. Az olasszal szemben (a negyeddöntőben 4-10-ről fordított ellene) nem éreztem azt az ütemet, ahogy indulni fog, ahogy indul, ahogy támad, és annyira furcsa volt az elején. Aztán ott a végén muszáj volt kockáztatni, azt éreztem belülről, többet mertem vállalni, és akkor ezzel egy kicsit megzavartam. Itt, a kínai ellen ez sem működött, cseréltem már három tőrt, mindent megpróbáltam, hogy egy kicsit megtörjem a lendületét, de nem lehetett kizökkenteni. El kell ismernem, hogy tényleg jobban vívott. Öt éve ugyanez volt (a kínaival vívta Rióban az elődöntőt, és akkor nyert ellene), de egy picivel többet hibázott, és akkor én azt ki tudtam használni, olyan napom volt. A másik az, hogy, Rióban kardban nyertem egy ezüstérmet, utána jött a tőr, az adott egy lendületet, hogy lazábban lehet vívni, már van érem. Most a kard egyéniben nem volt érmem, kikaptam a négybe jutásásért és ezen azért az elmúlt napokban egy kicsit agyaltam. Megnyomja az ember lelkét a teher, hogy ha nem vívott úgy, ahogy kell és van még egy versenyszám, ahol muszáj teljesíteni, nem szabad hibázni. Mert éremért jöttem, ez volt a vágyam. Alapvetően, inkább elégedett vagyok. Ha reggel valaki azt mondja, hogy ezüstérmes leszek, azt mondtam volna szuper, a legjobb eredmény. Annyira nehéz verseny ez, tényleg más, mint egy Európa-bajnokság, világbajnokság, világkupa. Sűrű a mezőny, mindenki többet edz, mindenki jobban készül erre a versenyre, és mindenki nagyon akar nyerni. Itt tényleg nem lehet hibázni."

PARAÚSZÁS (Tokiói Vizes Központ)

Iván Bence (SB6) rögtön a második futamban szerepelt 100m mellen 13. helyen végzett 1:2854-es idővel.

"Azt beszéltük meg reggel az edzőmmel, hogy megpróbálok az egyéni csúcsom közelében úszni, ami úgy érzem sikerült, egy másodpercen belül kerültem hozzá képest. Ilyenkor ez jó idő, talán életemben nem úsztam kora reggel 1:28 körül, úgyhogy nagyon örülök neki. A célunk az volt a paralimpián, hogy reggel ússzak két jót, élvezzem, hogy itt lehetek, komolyabb célokat még nem tűztünk ki, hiszen ez az első paralimpiám. A kétszáz vegyesre egyébként jobban készültünk, ott egy hajszál kellett volna a döntőbe jutáshoz, de összességében nem lehetek csalódott, hiszen itt lehettem, ami már önmagában nagy dolog. Elégedett vagyok, többet már nem úszom most Tokióban, 31-én megyek haza."

A következő számban is lesz magyar paraúszó. Száraz Evelin (SB6) ugyancsak 100m mellen 1:42.02-vel, a 6. legjobb idővel jutott döntőbe. 

Száraz Evelin, a 100 mell selejtezője után: Nagyon fájt a vége, de örülök, hogy hetedik idővel bejutottam a döntőbe, így van esélyem még egyet úszni, és talán javítani a mostani időmön. Ebben a versenyszámban végül is idén Európa-bajnok voltam, úgyhogy reális célkitűzés volt a továbbjutás. Mindent beleadok, és ami jön, az jön, a döntőben már bármi megtörténhet. Igaz, az új kategóriámban már nem lehetnek érmes elvárásaim, az is szép, hogy a főszámomban döntőt úszhatok. Utána jön néhány nap pihenő, majd a négyszáz gyors és a száz hát, ami mindkettő élményúszás lesz. Igaz, nekem már ez is az!

Pap Bianka (S10) 100m gyorson a májusi Eb-n aranyat szerzett. Bia az előfutamban a második legjobb idővel (1:01.46) jutott a délutáni döntőbe.

Pap Bianka, a 100m gyors selejtezője után: "A cél most is a döntőbe jutás volt, már csak azért is, mert két éve a világbajnokságon ez nem sikerült. Most nem akartam ezt megkockáztatni, nagyon örülök, hogy a második legjobb időt úsztam, de ez nem jelent semmit, mert nagyon jó úszókkal versenyzem. Nem számítottam arra, hogy a kanadai lány világcsúcsot úszik már a selejtezőben, mert ötvenen nem úszott olyan jól, de mivel ő volt a korábbi világcsúcstartó is, ez mindig benne van. Most szerintem nagyon felszívta magát, ezt versenyszámot meg szeretné nyerni, és szerintem nem is fog ebbe beleszólni senki, de azért vannak még ott kiadó helyek, amire sokan pályázunk. Egy érem persze nagyon jó lenne, de száz gyors, itt nincs papírforma, századok fognak dönteni. Én azért jöttem, hogy magamat legyőzzem, már annak örülnék, ha a legjobbamat meg tudnám úszni, és ha ez az ötödik vagy a hatodik helyre elég, akkor sem leszek elégedetlen. Ez jó előjel lenne a főszámaimra nézve."

Száraz Evelin (SB6) a 100m mell döntőjében 1:41.19-et úszva 6. lett.

Pap Bianka 100m gyorson egy hajszállal lemaradva dobogóról, 4. lett 1:00.80-nal.

"Ha egy picit hosszabb a medence még az ezüst is meglehetett volna, de nem vagyok egyáltalán csalódott, mert javítottam az egyéni csúcsomon és ez volt az elsődleges célunk 100 méter gyorson. Mostmár jöhetnek az erősebb számaim."

Élő eredménykövetés, menetrend, éremtáblázat a Magyar Paralimpiai Bizottság honlapján található: www.hparalimpia.hu

 

A hazai fejlesztésű ‘Seyu - Együtt a győzelemért!’ applikációval lehetőség nyílik a XVI. Paralimpiai Játékok helyszínén virtuális módon szurkolni a magyar parasportolóknak. Bővebb információ itt található.

 

A paralimpiáról készült fotókat Facebook oldalunkról lehet használni a Magyar Paralimpiai Csapat forrásmegjelölésével.

 

A versenyek a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság YouTube csatornáján, az M4 Sport csatornáján, valamint a www.m4sport.hu oldalon követhetők.