Menüpontok

Három atlétával és egy erőemelővel bővült a párizsi Magyar Paralimpiai Csapat!

A paraatlétika és a para-erőemelés nemzetközi szervezetei, a World Para Athletics és a World Para Powerlifting június 28-i tájékoztatása alapján hazánk sportolói újabb négy kvótát szereztek a párizsi paralimpiára. A két hónap múlva kezdődő játékokon ez alapján ott lesz Biacsi Ilona, Luterán Petra és Szőllősi István paraatlétánk, valamint Tunkel Nándor para-erőemelőnk is. Az atléták között a mostani kvótaszerzők mellett Ekler Luca is megméreti magát, hiszen a tavalyi párizsi világbajnokságon már megszerezte az indulási jogot. Erőemelésben ez az első hivatalos kvótánk, ugyanakkor szabadkártya-igényléssel még további kvótára is van esélyünk, erről legkésőbb július 12-ig hoz döntést a nemzetközi szervezet.

Ami a párizsi paralimpia atlétika versenyeit illeti, Ekler Luca (TFSE) kétségtelenül a játékok egyik legnagyobb esélyese: a T38-as női versenyzők távolugró mezőnyében paralimpiai bajnoki címvédőként áll majd rajthoz, valamint 100 méteres síkfutásban is ő a regnáló világbajnok, miután májusban a japán Kóbéban – pályafutása során először – ezen a távon is nyerni tudott. A paralimpiai országkvótát egyébként a tavalyi évben szintén ebben a számban szerezte, akkor az ezüstérem megszerzésével. Esetében említésre méltó még a szintén paralimpiai távnak számító 400 méteres kategória is, amelyen a tavalyi vb-t világcsúccsal sikerült megnyernie.

Ugyanakkor az idei japán világbajnokság nagyszerű magyar teljesítményeit látva várható volt, hogy nem Luca lesz az egyetlen magyar atléta, akiért szoríthatunk Párizsban. Első paralimpiájára készülhet Luterán Petra (Tatabányai SC, T46), aki női versenyzők mezőnyében két vb-bronzérmet is bezsebelt a múlt hónapban, egyet távolugrásban (T46-T47 összevont) és egyet 400 méteres síkfutásban. Emellett 100 és 200 méteren is döntőbe jutott, előbbi számában az 5., utóbbiban pedig a 7. helyen zárt.  

Luterán Petra. Fotó: World Para Athletics

Rajthoz állhat Biacsi Ilona (SZVSE) is, aki az idei vb-n a T20-as versenyzők 1500 méteres síkfutó számában bronzérmet szerzett. Ilonának egyébként már egy ezüst- és egy bronzérme is van paralimpiáról, Londonban és Rióban is dobogóra állhatott.

Biacsi Ilona a 2024-es kóbei világbajnokságon. Fotó: World Para Athletics

A férfiak F20-as kategóriájában pedig Szőllősi István (MTK) súlylökőnknek szurkolhatunk, aki szintén ígéretes teljesítményt mutatott az idei vb-n: 14,36 méteres dobásával a 6. helyet szerezte meg.

Szőllősi István a 2023-as párizsi világbajnokságon. Fotó: World Para Athletics

Erőemelésben Tunkel Nándor (Power Ozi SE), Rió paralimpiai bronzérmese ismét a legjobbak között bizonyíthat a fekvenyomó-padon, a férfiak 49 kg-os mezőnyében. Nándor legutóbb június 20-án, a tbiliszi világkupán versenyzett, ahol szenzációs, 163 kg-os nyomásával bronzérmet szerzett, valamint új magyar csúcsot is felállított.

Tunkel Nándor a 2024-es tbiliszi világkupán. Fotó: Nemzetközi Paralimpiai Bizottság

Hazánk sportolói eddig 34 kvótát szereztek a párizsi paralimpiára: hetet úszásban, hatot-hatot kajak-kenuban és kerekesszékes vívásban, négyet-négyet asztaliteniszben és atlétikában, kettőt sportlövészetben, egyet-egyet bocciában, erőemelésben, íjászatban, kerékpárban és lovaglásban. A paralimpiát 2024. augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban.