Menüpontok

Ma ünnepeljük a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapját!

Az ENSZ Közgyűlése több, mint 30 éve, 1992-ben nyilvánította a Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapjává december 3-át. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség vagy katasztrófa következtében fogyatékossá vált személyek problémáira. Az idei évben a világnap ENSZ által meghatározott prioritása a fogyatékossággal élő vezetők szerepének erősítése. Magyarországon is számos rendezvény hívja fel a figyelmet a jeles napra és a fogyatékossággal élő emberek által teremtett értékek fontosságára.

Fotó: ifmsa.org

Ezen kívül a világszervezet arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy az ünnep kapcsán minden évben meghatározzon egy ún. éves témát, egy specifikus területet, amelyen még van tér a fejlődésre, a fizikai és szellemi akadálymentesítésre. 2024-ben ez a téma a fogyatékossággal élők vezetők szerepének erősítése.

Csuri Ferenc, Szekeres Pál, Boronkay Péter - egykor kiváló parasportolóink, mára kiváló sportvezetőink. 

Szintén az ENSZ égisze alatt, 2008-ban lépett hatályba a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól Szóló Egyezmény, amelyhez hazánk az elsők között csatlakozott. Az egyezmény deklarálja, hogy a fogyatékossággal élőkre ugyanolyan jogok és kötelezettségek érvényesek, mint a társadalom bármely más tagjaira, és egyúttal megköveteli a csatlakozó országoktól, hogy fokozatosan könnyítsék meg a fogyatékossággal élők társadalmi részvételét, többek között a közlekedésben, az oktatásban és a munkavállalásban.

A fogyatékosság közel sem olyan ritka jelenség, mint hinnénk: az Európai Unióban 2022-ben a 16 év feletti uniós népesség 27%-a élt a fogyatékosság valamilyen formájával, amely a becslések szerint 101 millió főt jelent, vagyis minden negyedik felnőtt érintett. Magyarországon a 2022-es népszámlálás alkalmával több, mint 270 ezren vallották magukat fogyatékosnak.

Hazánkban is számos esemény hívja fel a figyelmet a világnapra, legnagyobb örömünkre egyre több nagyvállalat is felkarolja a kérdést. Hétvégén több vidéki nagyvárosban – többek között Győrben és Pécsen is – integrált sportnapokat tartottak, ezen kívül Akadálymentes Napot ünnepel sportolóink bevonásával az Allianz, a Telekom és a Procter & Gamble is.

A PTE PEAC csapata a hétvégi IV. Rolling Basket nemzetközi kerekesszékes kosárlapda tornán.
Fotó: Jancsik Árpád

A Magyar Paralimpiai Bizottság részéről fontos feladatunknak tartjuk, hogy megosszuk Veletek-Önökkel parasportolóink legendás teljesítményét és életútját, és azokon keresztül is láthatóvá tegyük: fogyatékosként is lehetsz győztes! Nemcsak december 3-án, hanem minden nap. De ma különösen köszönjük Nektek, hogy velünk tartotok az úton, és együtt élhetjük át a fogyatékossággal élő sportolóink sikereit!

#együtterősebbenmintvalaha