Pontosan tíz éve, 2015. július 6-án választották meg Szabó Lászlót a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökévé. Az elmúlt évtized alatt a hazai parasport látványos fejlődésen ment keresztül – szervezetileg, társadalmi megítélésében és sporteredményeiben egyaránt.
Interjú Szabó Lászlóval a jubileummal és a jövővel kapcsolatban:
10 év bizonyos szempontból kevés, más szempontból sok idő. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként mennyi? Sok, vagy kevés?
Ha azt nézzük, hogy mennyi mindent kell és lehet még tenni, akkor egyértelműen kevés! 80 év is kevés lenne. Mindig van hova fejlődni, mindig van mit csinálni. Minden este azzal fekszem le aludni, azon jár az agyam, hogy mit lehetett volna még csinálni. Rengeteget dolgozunk a kollégáimmal, akik egytől-egyig profi szakemberek a maguk területén. Mégis: ha elégedetten hátradőlnék és azt érezném, hogy „kész, megcsináltunk mindent, nincs más teendő”, akkor nem lennék alkalmas erre a pozícióra. Ez nem munka, ez életforma.
Az Ön vezetése alatt mennyit fejlődött a magyar parasport mozgalom és milyen szerepe volt ebben az MPB-nek?
Az elmúlt évtizedben sikerült néhány olyan mérföldkövet letennünk, amely távlatosan fogja segíteni a hazai parasport mozgalom folyamatos fejlődését. Megemlítek néhányat. 2015 óta, köszönhetően a Magyar Sportújságírók Szövetségének és a velük való partnerségnek az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán együtt, azonos körülmények és feltételek között ünnepeljük az ép és fogyatékossággal élő sportolókat.
Az Országgyűlés egyhangú döntése alapján – melyet mi indítványoztunk - 2018 óta minden február 22-én megünnepeljük a Magyar Parasport Napját, iskolák, óvodák, egyetemek, települések százai szerveznek ezen a napon eseményeket.
A parasport edzők támogatására elindítottuk a Halassy Olivér Programot, melyben a kezdetben tíz, ebben az évben már 41 edző és sportszakember munkáját tudjuk méltó módon honorálni.
2017 óta a Magyar Paralimpiai Bizottság a Magyar Olimpiai Bizottsággal és immár másik négy sporttestülettel azonos közjogi szinten, köztestületként működik. Ez azt is jelenti, hogy minden fogyatékossági ág sportmunkáját a legmagasabb közjogi szinten segíthetjük: legyen szó szervátültetett, speciális olimpikon, hallássérült vagy diák parasportolókról.
A Magyar Paralimpiai Bizottságnak 2015 elején 25 tagszervezete volt, az elmúlt tíz évben a taglétszámunk folyamatosan bővült, legutóbbi, 2025. májusi közgyűlésünk már a negyvenkettedik tagszervezetünk felvételéről hozott döntést.
Tavaly az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával elindítottuk a Több, mint sport! Programot, mellyel a fogyatékosok szabadidősportjában száznál több szervezet munkáját tudjuk évről-évre segíteni, ezzel egyre több fogyatékossággal élőt tudunk elérni és sportolásra ösztönözni.
A fejlődést a Magyar Kormány, a Sportért Felelős Államtitkság az egyre emelkedő állami támogatással segíti, és köszönet illeti az egyre bővülő támogatói körünket is.
Melyik pillanat volt eddig a legemlékezetesebb az Ön számára a paralimpiai mozgalomban végzett munkája során?
Szeretem és figyelemmel kisérem az összes fogyatékossági ág sportolóit, ám a legemlékezetesebb pillanatok mégiscsak a paralimpiai sikerekhez köthetők. 2016-ban, Rióban kezdtem a paralimpiai „pályámat”, majd Tokióban, 2021-ben megszületett a Magyar Paralimpiai Aranycsapat, majd a párizsi szereplés már az Aranycsapat Pluszt hozta meg!
A téli paralimpiai játékokon ugyan nem nyertek érmet a sportolóink, de a 2018-as pjongcsangi és a 2022-es pekingi paralimpián való részvételük is mély nyomokat hagyott bennem.
Ám talán a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor 2016-ban Tauber Zoltánnak, az első magyar paralimpiai bajnoknak visszaadhattam a tőle 1976-ban jogtalanul elvett aranyérmét. Megtisztelő, igazságot szolgáltató, felemelő perc volt.
Hogyan segíti a bizottság a fiatal, tehetséges parasportolók felfedezését és támogatását?
Folyamatosan figyelemmel kísérjük a fiatal sportolók karrierjét és igyekszünk nekik minden lehetőséget megadni, hogy ki tudják hozni magukból a maximumot. Azon dolgozunk, hogy a megfelelő infrastruktúrával, edzői háttérrel és lehetőségekkel ellássuk azokat a fiatalokat, akik a sport világában szeretnének érvényesülni. Egyre több kaput tudunk megnyitni előttük, támogató, gondoskodó és profi közegbe kerülnek. Próbáljuk egyre szélesebb körökbe eljuttatni a sportot, ezért hoztuk létre a Magyar Parasport Napját, de a Ne Parázz! nevű rendezvényünk és az egyéb sportnapok is ezt a célt szolgálják.
Milyen személyes élmények, vagy motivációk vezették Önt ahhoz, hogy a paralimpiai mozgalom mellé álljon?
Személyes motivációk nélkül nem válhat valaki vezetővé, sportvezetővé biztosan nem. 16 éves voltam, amikor édesanyám agyvérzést kapott, másfél évet élt utána egy mozdulatlan testben, tökéletesen működő aggyal. Az ő elképesztő életereje és akarata máig példát jelent nekem. Ha valamit tudok adni sportvezetőként a magyar fogyatékos sport közösségnek, akkor ez neki köszönhető.
Milyen szerepe van az MPB-nek a társadalmi szemléletformálásban?
A fogyatékos sportolók közössége egy egységes, biztonságos közösség, és ez a jelenlegi bizonytalan és változó világban ritkaságszámba megy. Rengeteg sportolót képviselünk és segítünk, minden korosztályban. Segítünk lebontani a társadalmi előítéleteket és pozitív példákat állítunk a nemzet elé. A fogyatékossággal élő embereket nem a sajnálat tárgyaként, hanem erős, motiváló személyiségekként mutatjuk be. Kampányaink, programjaink és az ő sikereik hozzájárulnak egy erősebb és megértőbb társadalomhoz.
Milyen nemzetközi kapcsolatok, együttműködések segítik a magyar parasport fejlődését? Mennyit bővültek ezek az elmúlt tíz évben, és mik vannak kilátásban?
Szinte biztos vagyok abban, hogy a sporteredmények – legalábbis néhány apró százalékban - sportdiplomáciai szintéren dőlnek el. Beszélhetünk akár a klasszifikációról, bírói döntésekről: számít, ha valamelyik országot kedvelik vagy éppen nem. Elnökként fontosnak tartom, hogy a tehetséges magyar sportszakemberek vegyenek részt sportdiplomáciai feladatokban. A 23 paralimpiai sportágból kettőnek magyar a vezetője, kerekesszékes vívásban Szekeres Pál, judoban Tardos János. A paralimpiai játékokon az erőemelésnek Gyerkó Zita volt a sportigazgatója. Három sportágban pedig a klasszifikációs bizottságban vannak magyar sportszakemberek. Támogatjuk, segítjük a nemzetközi karrierre vágyó sportvezetőinket. A Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára, Urr Anita, az Európai Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja.
Ebben az évben mind az Európai, mind a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságban tisztújítást tartanak, szeretnénk helyt állni ezeken a választásokon is.
A többi fogyatékossági ágban sem panaszkodhatunk a nemzetközi jelenlétről: a Siketek Nemzetközi Sportbizottságát elnökként Dr. Kósa Ádám vezeti, Berente Judit pedig tagja a Szervátültetett Világjátékok Bizottsága elnökségének.
Sikeresen pályázunk nemzetközi versenyek megszervezésre. A hazai sportági szakszövetségek vagy az MPB szervezésében lebonyolított sporteseményekre mindig örömmel gondolnak vissza a résztvevők és szívesen jönnek vissza hozzánk versenyezni. Az elmúlt évtizedben több világ- és Európa-bajnokságot szerveztünk, de világkupákból is akadt jónéhány.
Az MPB vezetőjeként milyen értékeket tart a legfontosabbnak?
Számomra a legfontosabb értékek a méltóság, az egyenlőség, a kitartás és a közösség. Hiszek abban, hogy minden embernek – függetlenül a képességeitől – joga van a sport öröméhez, az önkifejezéshez és ahhoz, hogy kihozza a legtöbbet saját magából. A paralimpikonok nap mint nap bizonyítják, hogy a fizikai korlátok nem szabnak határt az emberi teljesítménynek és elszántságnak. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartom az elfogadást, az esélyegyenlőséget és azt, hogy a társadalom minden tagját bevonjuk a sport közösségébe.
Mennyire tartja fontosnak, hogy a parasportolók ne csak sportban, hanem az élet egyéb területein is példaképek legyenek?
Mindannyian emberek vagyunk, mindannyian hibázunk, de nem mindegy, hogy milyen értékek mentén mozgunk. A két dolog egyébként összefügg, ugyanis aki kitartó, céltudatos és alázatos a pályán, az általában azon kívül is az.
Mit tanult Ön személyesen azoktól a sportolóktól, akikkel az elmúlt tíz évben együtt dolgozott? Van olyan történet, ami különösen megérintette?
Furcsa ez, és remélem, nem bántó vagy félreérthető. Humort és derűt tanultam a sportolóktól. Kiváló emberek, nagyszerű sportolók és szeretik az életet. Olyan derűvel és humorral fordulnak sokszor a saját képességeikhez is, amit csak irigyelni és csodálni lehet.
Ha egy dolgot kiemelhetne, amire a legbüszkébb az eddigi munkája során, mi lenne az?
Azt, hogy a kishitűséget sikerült félredobni és mindenkivel elhitetni, hogy fontosabb, amit csinálnak, mint gondolnák. Nem is a sportolókkal, mert bennük volt a legkevesebb ebből a kételyből, ami nem is csoda, hiszen a kishitű sportoló nem is jó sportoló. Inkább a sportvezetőkkel, szakemberekkel, civil szervezetekkel, akik, amelyek küzdöttek becsülettel, de sokszor nem hittek benne, hogy valaki észreveszi őket. Én pedig talán ahhoz értek, ahhoz van tudásom és tapasztalatom, hogyan kell kezelni, felkarolni, menedzselni és a nyilvánosságnak megmutatni ügyeket, programokat és embereket úgy, hogy elkerüljük a buktatókat. Ezt igyekeztem kihasználni és a legjobb tudásom szerint ellátni.
Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik fontolgatják, hogy a parasportok felé fordulnak?
„Aki másokat legyőz, erős; aki önmagát legyőzi, hatalmas.” Minden rajtunk múlik. És ezt most teljes általánosságban mondom. Teljesen mindegy, hogy mit szeretnénk elérni, mi az álmunk, ha mindent megteszünk érte és kitartóak vagyunk, előbb, vagy utóbb teljesül. Az alázat és a kitartás csodákra képes!
Ha a jövőbe tekintünk, hol szeretné látni a magyar parasportot és milyen célokat tűzött ki ennek elérése érdekében?
Az elmúlt tíz évben figyelemmel kisértem a nemzetközi parasport mozgalmat és azt látom, hogy világszerte egyre több ország és egyre magasabb szinten kapcsolódik be a nemzetközi vérkeringésbe, ezért nem is szívesen fogalmaznék meg paralimpiai érmeszámokhoz kapcsolódó elvárást. Azt viszont célomként tűztem ki, hogy segíteni szeretném a fogyatékossággal élőket, hogy minél többen rátaláljanak a sportolás örömére. Ezzel kapcsolatban már több lépést is tettem, például, hogy kapcsolatot tudjunk kialakítani az egészségügyi ellátó rendszerrel, az abban gyógyuló fogyatékossággal élőkkel, de személyiségi jogi problémák miatt ez az út nehezen járható.
Ha jövőbe tekintek, a magyar parasportot egy olyan látható és megbecsült rendszerként szeretném látni, amelyben a fogyatékossággal élő sportolók ugyanolyan szakmai, politikai, anyagi és társadalmi támogatást kapnak, mint ép társaik.
Az a célom, hogy a magyar parasport példaképpé váljon a világban, nemzetközi szinten versenyképes eredményekkel és büszke, elkötelezett, derűs sportolókkal.
