Menüpontok

Hajmási Éva

Kerekesszékes vívás
Hajmási Éva

Hajmási Éva
(1987-)

„Leírhatatlan érzés, hogy ilyen nagyot sikerült teljesítenünk, még nem is fogtam fel igazán.”

Hajmási Éva 1987-ben született, 2008-ban egy robogóbaleset következtében a bal lábát térd felett elveszítette. 2010-ben kezdett el vívni. A tőr mellett a kard a másik fegyverneme, azonban a 2016-os riói paralimpián a szűk női mezőny miatt nem szerepelt női kard a versenynaptárban. A 2016-ban egyéni Európa-bajnoki címet nyert vívó tőrben ezüstérmet szerzett a női csapattal, így élete első paralimpiájáról már érmesként távozhatott. A sport mellett nagy figyelmet fordít tanulmányaira is, turizmus-vendéglátást hallgat a főiskolán és a későbbiekben ezen a területen szeretne elhelyezkedni.

Hajrá, magyarok - profil

Kiemelkedő eredményei:

  • 2013 - Kerekesszékes vívó világbajnokság, női tőr csapat 3. helyezés
  • 2015 - Kerekesszékes vívó világbajnokság, női tőr csapat 2. helyezés
  • 2016 - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság, tőr B, 1. helyezés
  • 2016 - Paralimpiai Játékok, Rio de Janeiro,  női tőr csapat 2. helyezés
  • 2017 - Kerekesszékes vívó világbajnokság, női tőr csapat 3. helyezés
  • 2017 - Kerekesszékes vívó világbajnokság, tőr B, 2. helyezés
  • 2018 - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság, tőr B, 1. helyezés
  • 2018 - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság, női tőr csapat, 3. helyezés
  • 2018 - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság, női kard csapat, 3. helyezés
  • 2019 - Kerekesszékes vívó világbajnokság, tőr B, 2. helyezés
  • 2019 - Kerekesszékes vívó világbajnokság, női tőr csapat, 1. helyezés
  • 2020 - Kerekesszékes vívó világkupa, tőr B, 3. helyezés
  • 2020 - Kerekesszékes vívó világkupa, női tőr csapat, 3. helyezés
  • 2021 - Paralimpiai Játékok, Tokió, női tőr csapat, 3 helyezés
  • 2021 - Paralimpiai Játékok, Tokió, tőr A, 4. helyezés
  • 2021 - Paralimpiai Játékok, Tokió, kard A, 4. helyezés
  • 2022 - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság, tőr A, 1 helyezés
  • 2022 - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság, kard A, 3. helyezés
  • 2022 - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság, tőr csapat, 3. helyezés
  • 2022 - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság, kard csapat, 5. helyezés
  • 2023 Nimes - Kerekesszékes vívó világkupa,női tőr csapat 2.helyezés
  • 2023 Nimes - Kerekesszékes vívó világkupa,egyéni kard A kategória 3.helyezés
  • 2023 Pisa - Kerekesszékes vívó világkupa,egyéni kard A kategória 2.helyezés
  • 2023 Washington DC - Kerekesszékes vívó világkupa,egyéni kard A-kategória, 3. helyezés
  • 2023 Washington DC - Kerekesszékes vívó világkupa,egyéni tőr A-kategória, 5. helyezés
  • 2023 Olaszország - Kerekesszékes vívó világbajnokság,női tőr csapat 3.helyezés
  • 2023 Olaszország - Kerekesszékes vívó világbajnokság,női párbajtőr csapat 3. helyezés
  • 2023 Olaszország - Kerekesszékes vívó világbajnokság, egyéni kard, A kategória 3.helyezés
  • 2023 Thaiföld - Kerekesszékes vívó világkupa, női tőr csapat, 3.hely
  • 2023 Thaiföld - Kerekesszékes vívó világkupa, egyéni kard A kategória, 5.hely
  • 2023 Varsó - Kerekesszékes vívó világkupa,egyéni kard  A kategória 6.helyezés
  • 2024 Sao Paolo - Kerekesszékes vívó világkupa,női tőr csapat, 2. helyezés
  • 2024 Sao Paolo - Kerekesszékes vívó világkupa,egyéni kard, A kategória , 3. helyezés
  • 2024 Cardiff - Kerekesszékes vívó világkupa, női párbajtőr csapat, 3.helyezés
  • 2024 Párizs - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság női tőr csapat, 1. helyezés
  • 2024 Párizs - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság egyéni tőr A kategória, 1. helyezés
  • 2024 Párizs - Kerekesszékes vívó Európa-bajnokság egyéni kard A kategória, 3. helyezés
  • 2024 Párizs - Paralimpiai Játékok, egyéni tőr A kategória, 9. helyezés
  • 2024 Párizs - Paralimpiai Játékok, egyéni kard A kategória 5. helyezés
  • 2024 Párizs - Paralimpiai Játékok, női tőr csapat, 2. helyezés
  • 2024 Párizs - Paralimpiai Játékok, női párbajtőr csapat, 6. helyezés

Egyéni díjak, elsimerések:

  • 2016 – Az év fogyatékos csapata