Menüpontok

Asztalitenisz

Szövetségi kapitány: Vígh Zsolt
Elérhetőség: vighzsoca@gmail.com


A sportág története, fejlődése:

Az asztalitenisz már az első paralimpián (1960-ban, Rómában) a program része volt. Ezen a versenyen 10 ország, 35 versenyzője 11 versenyszámban mérte össze tudását. A 2016. évi riói paralimpia asztalitenisz versenyein már 47 ország  269 versenyzője 29 versenyszámban vetélkedett az érmekért.  Az asztalitenisz sportág rendkívüli fejlődését és töretlen népszerűségét, mutatja a nemzetközi szövetség (IPC) nyilvántartásának globális adatbázisa is, amely szerint ma már több mint 130 országban, közel 5400 asztalitenisz parasportolót tartanak nyilván. A nemzetközi versenyzői nyilvántartásba hazánk részéről ez idáig összesen 80 asztaliteniszező került be. A para asztalitenisz térhódítása mind az 5 földrészen kiteljesedett, világméretűvé vált. 

A sportág versenyszabályzata:

A paralimpiák asztalitenisz versenyszabályai alapvetően megegyeznek a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) előírásaival. A különbség annyi, hogy a kerekesszékes sportolók mozgásképessége az álló versenyzőkhöz mérten speciálisan eltér, ezért a rájuk vonatkozó szabályok egyes pontjait kiegészítették, módosították. A kategóriákban egyéni és csapat versenyszámokat rendeznek, ami kiegészül(het) nyílt versenyszámmal is (1-11).  A nemzetközi szabályzatot hazai viszonylatban  a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) is alkalmazza.

A sportág magyar története és paralimpiai sikerei:

Hazánk asztalitenisz parasportja hivatalosan az 1976-os torontói paralimpián szerepelt első alkalommal és mutatkozott be fényes sikerrel. Nemzetünk első paralimpiai aranyérmét Tauber Zoltán asztaliteniszező szerezte ezen a versenyen. Az akkori magyar kormány azonban úgy döntött, hogy a dél-afrikai csapat jelenléte miatt bojkottálja a játékot, így azonnal hazahívták a 12 sportolóból álló delegációt, közöttük a már egyéni aranyérmes Tauber Zoltánt, és a bronzérmes atlétát, Oláh Józsefet, akiknek az eredményét a rendezők ezért törölték. Tauber Zoltán asztaliteniszező aranyérmét és Oláh József bronzérmét 2016-ban Nádas Pál és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közbenjárásának köszönhetően a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) rehabilitálta és  visszahelyezte a nemzetközi nyilvántartásába. Tauber Zoltán így ma már hivatalosan is az első magyar aranyérmes paralimpikon. A riói paralimpiára utazó  Magyar Paralimpiai Csapat 2016-os eskütételének ünnepségén, a Nemzeti Színházban került sor az 1976-os érmek, Tauber Zoltán arany és Oláh József bronzérmének nyilvános rehabilitációjára.  

1976-2016-ig,  az 1980-as hollandiai paralimpiát kivéve  (amelyről az 1976-os sportpolitikai döntések és események miatt a teljes magyar paralimpiai csapat távol maradt), jelen volt magyar asztaliteniszező.  1976-1996-ig, az atlantai paralimpiáig  mindig nyertek érmet a magyar para asztaliteniszezők.  Atlanta után ez a sikersorozat megszakadt, 16 évet kellett várni arra, hogy 2012-ben, Londonban, Pálos Péter aranyérmével, majd 2016-ban Rióban Csonka András ezüst és Pálos Péter bronzérmével folytatódjon a magyar para asztaliteniszezők érembravúrja.

 

Paralimpiai érmeink és érmeseink;

A magyar para asztaliteniszezők 1976-tól 2016-ig 3 aranyérmet, 4 ezüstérmet és 4 bronzérmet szereztek a paralimpiai játékokon.

Aranyérmesek;

  • Tauber Zoltán egyéniben (álló kategória)  -  1976 Toronto
  • Sasváriné Paulik Ilona egyéniben (ülő, 3-as kategória)   –  1996 Atlanta
  • Pálos Péter egyéniben (álló, 11-es kategória)  –  2012 London
  • Pálos Péter egyéniben (álló, 11-es kategória) - 2020 Tokió

Ezüstérmesek;

  • Kovács Győző, Majsai Károly, Szepesi Attila csapat (álló, L4-es kategória) – 1984 New York
  • Szepesi Attila egyéniben (álló, TT5-ös kategória) – 1988 Szöul
  • Pusztafiné Kovács Judit, Sasváriné Paulik Ilona csapat (ülő, 3-as kategória) – 1992 Barcelona
  • Csonka András egyéniben (álló, 8-as kategória) – 2016 Rió de Janeiro

Bronzérmesek;

  • Kovács Győző, Szepesi Attila csapat (álló, TT5-ös kategória)  – 1988 Szöul
  • Erdős Lajos, Majsai Károly csapat (álló, TT6-os kategória)  – 1988 Szöul
  • Sasváriné Paulik Ilona egyéniben (ülő, 3-as kategória)  – 1992 Barcelona
  • Pálos Péter egyéniben (álló, 11-es kategória)  – 2016 Rió de Janeiró
  • Szvitacs Alexa egyéniben (álló, 9-es kategória) - 2020 Tokió

Klasszifikáció, sportági kategóriák(*)

Az asztaliteniszezők 1-11 kategóriákban versenyeznek:

  • Class 1-5 kategória: kerekesszékben ülő versenyzők 
  • Class 6-10 kategória:  álló versenyzők 
  • Class 11-es kategória: enyhén értelmi sérült versenyzők 

A versenyzők az előzetes hazai klasszifikációjukat követően az első nemzetközi versenyükön szerzik meg a kategóriájukat. Az értelmi sérült versenyzők nemzetközi kategorizálása az VIRTUS szabályzata alapján történik.

8 férfi versenyzővel kevesebb, 8 női versenyzővel több vehet részt Párizsban. A csapat versenyszámokat párosra cserélték.

További kategóriák:

Férfi:

  •  Páros - MD4
  •  Páros - MD8
  •  Páros - MD14
  •  Páros - MD18

Női:

  •  Páros - WD5
  •  Páros - WD10
  •  Páros - WD14  
  •  Páros - WD20

Vegyes:

  • Páros - XD7
  • Páros - XD17

További információk a klasszifikációról:
https://www.paralympic.org/table-tennis/classification
https://www.ipttc.org/classification/Rules/ITTF-PTT%20Classification%20Rules%202018.pdf

http://www.hparalimpia.hu/altalanos-leiras

*A fenti információk tájékoztató jellegűek, a pontos kategória meghatározása kizárólag ebben jártas szakember által lehetséges.

 

forrás: paralympic.org, ipttc.org