Menüpontok

Hírek

2018.07.25.

A Belvárosi Sportközpont alapkő letételére kapott meghívást Becsey János paralimpiai bajnok úszó

A létesítmény az V. kerületi szabadidő sportot szolgálja, a célközönségbe minden sportolni vágyó beletartozik, az óvodástól a nyugdíjas korú látogatóig. Megtiszteltetés és óriási büszkeség, hogy az időkapszulába Szentgyörgyvölgyi Péter polgármesterrel, Balla Valéria alpolgármesterrel, Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznővel és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszóval közösen Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, a Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, az MPB elnökségi tagja is elhelyezett relikviát. 
Egyre több induló a parakerékpáros Magyar Bajnokságon
2018.07.18.

Egyre több induló a parakerékpáros Magyar Bajnokságon

A Hungaroringen, a Ring24 rendezvény keretében került megrendezésre szombaton a Parakerékpáros Országos Magyar Bajnokság.  Az évről-évre egyre rangosabb a versenyen, egyre jobb időket érnek el a versenyzők. Idén is csatlakoztak újonc sportolók a kerékpározás szerelmeseihez, bár az eddigi versenytávok kétszeresét, jóval technikásabb pályán kellett megtenniük, mégis szép eredményekkel zártak. Az eredményhirdetésen Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Urr Anita, az MPB főtitkára gratulált a versenyzőknek és adták át a díjakat. 
Egy arany, egy ezüst és két bronzérmet nyertek a vívók a varsói világkupán
2018.07.09.

Egy arany, egy ezüst és két bronzérmet nyertek a vívók a varsói világkupán

A kerekesszékes vívó válogatott ezúttal varsóban mérte össze tudását a nemzetek világkupa sorozatában. A  magyar csapat legfényesebb érmét, az aranyérmet Osváth Richárd nyerte tőrben, a lányok közül ezúttal Hajmási Éva vitte a prímet, ezüstérmet nyert kardban. Krajnyák Zsuzsanna két bronzérmet nyert  tőrben és párbajtőrben. Nemcsik Zsolt szövetségi kapitány értékelését érdemes elolvasni bővebben: 
2018.06.28.

Az Iráni Paralimpiai Bizottság vendége volt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és munkatársai

Az Iráni Paralimpiai Bizottság meghívására egynapos látogatást tett Teheránban Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Dányi Anita, az MPB nemzetközi igazgatója és Csuri Ferenc, az MPB sportági referense. Mahmoud Khosravi Vafa, az iráni Paralimpiai Bizottság elnöke, Masoud Ashrafi főtitkár, Seyedyousef Mousavinasab nemzetközi igazgató, Maryam Shokouhi, az iráni Fogyatékos Sport Szövetség nemzetközi menedzsere, az IWAS elnökségi tagja kísérték és kiemelt vendéglátással, protokollal fogadták a magyar delegációt.
Tisztes helytállással zártak a mieink az IBSA Látássérült Teke Európa-bajnokságon Romániában, Marosvásárhelyen
2018.06.12.

Tisztes helytállással zártak a mieink az IBSA Látássérült Teke Európa-bajnokságon Romániában, Marosvásárhelyen

Az IBSA Látássérült Teke Európa-bajnokságon Romániában, Marosvásárhelyen Czuth Gábor szövetségi kapitány vezetésével négy magyar sportoló vett részt. A látássérült tekegolyó kicsit kisebb mint a bowling golyó, egy kézzel is gurítható. Maga a golyó, a látássérült csörgő labdás játékokkal ellentétben nem ad ki zajt, kötött pályán kell gurítani és eltalálni a bábukat. Az Európa-bajnokság magyar eredményei:
Egy ezüst és egy bronzérmet hoztak el a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságról a parasportolók.
2018.06.12.

Egy ezüst és egy bronzérmet hoztak el a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságról a parasportolók.

Suba Róbert és Juhász Tamás lett a legeredményesebb magyar sportoló a para kajak-kenu válogatottból. Az integrált versenyen a magyar sportolók lenyűgöző teljesítményt mutattak,  6 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzéremmel az éremtábla élén zárták az Európa-bajnokságot. Suba Róbert KL1 200 méteren  a parasportolók versenyében ezüstérmet, Juhász Tamás VL2 kategóriàban 200 mèteren, kenuban nyert bronzèrmet. A parasportolók eredményei: 
Nagyszerű hangulatban zajlott az idei MERI Sportnap hétvégén, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben
2018.06.04.

Nagyszerű hangulatban zajlott az idei MERI Sportnap hétvégén, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), főszervezésében, és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB), a Fogyatékosok Országos Diák-és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) közreműködésével rendezett napnak a házigazdája idén is Dani Gyöngyi paralimpiai ezüst-és bronzérmes vívó volt, akinek a felhívására a paralimpiai sportágak képviselték magukat és bemutatkoztak az érdeklődőknek. Az esemény célja minden évben, hogy a fogyatékkal élők megismerjék és kipróbálják a sportolási lehetőségeket, akár szabadidejükben, akár versenyszerűen szeretnék űzni azt.
Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert a sheffieldi világkupán, 33 ország versenyzői mérték össze tudásukat az angol szervezésű versenyen
2018.06.04.

Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert a sheffieldi világkupán, 33 ország versenyzői mérték össze tudásukat az angol szervezésű versenyen

Magyarországot Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Marinov Szabolcs, Iván Bence, Széni András, Tóth Tamás és Vereczkei Zsolt képviselték.  Az augusztusi dublini Európa-bajnokság előtt ez volt az utolsó nemzetközi állomása az úszóknak, Becsey János vezetőedző elmondta, hogy úszóink ennek megfelelően teljesítették az elvárásokat.